szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook nagyon szeretné legyőzni a TikTokot, és egy kiszivárgott dokumentum szerint ezt radikális változásokkal érné el a cég.

Mark Zuckerberg és a Meta vezetősége korábban már többször is egyértelművé tette, a cég elsődleges célja, hogy a riválist jelentő TikTokot maga mögött tartsa. A jelek szerint hamarosan ennek kézzelfogható bizonyítékát is láthatjuk majd.

A The Verge – ami a Facebook egyik vezetőjének memóját dolgozta fel – arról ír, hogy hamarosan jelentős mértékben átalakítják a Facebook hírfolyamát. Ezek alapján a jövőben nagy hangsúlyt fektet majd azoktól az oldalaktól és személyektől származó bejegyzések megjelenítésére, amelyeket nem követ a felhasználó, de valamiért az algoritmusok úgy gondolják, érdekes lehet számára.

Több millió Facebook-felhasználó fiókját törték fel, mert önként megadták az adataikat

Újabb egymilliárd dollárnyi fegyvert küldhet Ukrajnának az USA. Meg akarták vizsgálni, hogy véresek-e az orosz gyémántok, de Moszkva kisiklatta a kísérletet. Percről percre a háborúról.

Tom Alison, a Facebook alkalmazásért felelős vezető ezt úgy fogalmazta meg, hogy a hírfolyamnak az eddigieknél nagyobb mértékben kell támaszkodnia az ajánlásokra – épp úgy, mint a TikTok Neked néven ismert hírfolyama. Ezt az újdonságot discovery engine-ként emlegeti a kiszivárgott dokumentum.

Az ajánlások főként olyan forrásból származnának, mint az Instagram videós része, a Reels, és azzal járna, hogy a barátoktól, családtagoktól kevesebb tartalom jelenne meg. A tervek szerint a Messengert is visszatennék a fő Facebook-appba, ezzel ösztönözve arra a felhasználókat, hogy több tartalmat osszanak meg a discovery engine-ből. Azt nem tudni, így mi lesz majd a különálló Messenger sorsa, de megszűnni valószínűleg nem fog.

Változás jön a Messengerben, sokkal jobb lesz használni

Újabb egymilliárd dollárnyi fegyvert küldhet Ukrajnának az USA. Meg akarták vizsgálni, hogy véresek-e az orosz gyémántok, de Moszkva kisiklatta a kísérletet. Percről percre a háborúról.

A pontos fejlesztési ütemterv nem ismert. Az biztos, hogy az Instagramon már elindult egy hasonló folyamat, a Meta pedig évek óta tervezgeti, hogy versenyképesebbé teszi a Facebookot a TikTokkal. Mark Zuckerberg áprilisban azt mondta, egy nagy változás közepén áll a cég: megváltozik majd a hírfolyam, a jövőben pedig a mesterséges intelligenciára támaszkodva jönnek majd az ajánlások.

A legnagyobb kérdés, hogy az újdonság milyen veszélyeket rejt magában. Jelenleg ugyanis sokan a Facebook hírfolyamát okolják a társadalmi és politikai megosztottsággal kapcsolatban.

Ha máskor is tudni szeretne a Facebook új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.