Én is résztveszek az Ifjúsági stratégia megalkotásában!
Újbuda Önkormányzata új projektjében a kerületi fiatalok bevonásával dolgozza ki Ifjúságpolitikai Stratégiáját. A következő másfél év folyamán konzultációkat, beszélgetéseket, workshopokat tartunk az Újbudán élő, tanuló vagy dolgozó 15-29 év közötti fiatalok részvételével, ahol a döntéshozókkal közösen gondolkodunk, vitázunk és ötletelünk azon, hogyan lehetne még élhetőbbé tenni a kerületet.

Mi az az Ifjúsági Stratégia?
Az Ifjúsági Stratégia Újbuda Önkormányzatának ifjúságpolitikai cél- és eszközcsomagja, ami a kerületi fiatalokat érintő kihívásokra reagáló megoldási tervekből áll.

A projektben a fiataloknak lehetősége van az ötlettől a megvalósításig résztvenni az ifjúsági stratégia kilakításában, miközben számos izgalmas, szakmai workshopon vehetnek részt.
A folyamatban online bevonó alkalmakon, vitafórumokon, ötletgeneráló eseményeken és különféle egyeztető fórumokon keresztül jutunk el közösen a kerület új ifjúsági stratégiájának megalkotásáig a fiatalokkal együtt, felelősséggel.
Ha regisztrálsz, elküldjük neked a szükséges információkat, Te pedig eldöntheted, hogy milyen intenzitással veszel részt az új ifjúsági stratégia megalkotásában. A regisztráció nem jár elköteleződéssel, csak az érdeklődésedet jelzed számunkra.


A pályázat megvalósítója Újbuda Önkormányzata és szakmai partnere a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Kapcsolat: Újbuda (ifjusag@ujbuda.hu) DIA (Mike Adél mike.adel@i-dia.org)


Sign in to Google to save your progress. Learn more
Next
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy